2016. augusztus 31., szerda

Tündérország könyvemmel a 87. Ünnepi Könyvhéten Budapesten

  Én úgy gondolom, hogy 17 évesen rendkívüli művészi elismerést és rangot jelent már a 3-dik önálló művészi kiadványom létrehozása. Hiszen az első, A színek varázsában-amely 2012-ben jelent meg- még a kezdeti, első lépést jelentette, a második, A színek bűvöletében már egy komolyabb, 70 oldalas képkatalógus volt, amelyet már hivatalosan is bemutathattam és dedikálhattam 2014-ben a 85. Ünnepi Könyvhéten Budapesten, a Líra standján. Megjegyzem hogy a magyar, de az egyetemes képzőművészet  történetében eddig még  senkinek  sem sikerült 17 évesen 3 önálló képkatalógust megvalósítania.
  2015. végére azonban elérkezettnek láttuk  az időt, hogy végre egy, a  teljes életművemet felölelő színes kiadványt hozzunk létre.Ennek keretében 2015 őszén a Nemzeti Tehetség Program keretében az EMMI éa az EMET szakmai kuratóriumának a döntése alapján a "Nemzet Fiatal Tehetségeiért" program ösztöndíjasaként és kiemelt támogatottjaként hozzáláthattunk az összegző kiadványom megvalósításához. A könyvem 2016 tavaszára készült el, s a Tündérország címet kapta Eötvös Károly Balatoni utazások  című útirajza és a saját gondolataim alapján. A festményeimnek ugyanis  az egyik fő tematikája a Balaton a szakralitás és a toszkán tájképek  mellett. Az összegző mű 100 oldalas, kemény fedeles és fűzött, s védőfóliával is  van ellátva, de esztétikailag és tartalmilag a legmagasabb  igényeket is kielégíti.Szemes Péter mentor, a Pannon Tükör szerkesztője végezte el a szerkesztési munkálatokat: 67 festményemet, bővebb színes mellékleteket és rövid olasz, német és angol nyelvű ismertetőket  is tartalmaz, s a győri AmbrooBooke Kiadó gondozásában jelent meg. Ezek mellett még  4  tanulmányt is található benne, így többek között Somogyi Győzőnek, a Kossuth-,Munkácsy-és Mednyánszky-díjas festő-és grafikusművésznek, a Nemzet Művészének, Skonda Máriának, a Völgyi-Skonda Kortárs gyűjtemény társtulajdonosának,, Szemes Péter esztétának és irodalomtörténésznek, valamint Szalai Zsolt költőnek, a győri Ambroozia című irodalmi-kulturális folyóirat szerkesztőjének az írásai a festményeimről. De különösen arra vagyok  büszke, hogy Dr. Lángi Péter keszthelyi költőnek-a Pannon Írók Társaságának  a képviseletében- 4 olyan költeménye is díszíti a kötetemet, amelyeket az alkotásaim  képi  világa ihletett meg (pl. a Fényes világban ). Úgyhogy a könyvem sokkal több egyszerű képkatalógusnál, hiszen a teljesség igényével tárja az olvasók elé az eddigi művészi pályafutásomat.
  Nagyon nagy művészi elismerést jelent számomra, hogy 2016 június 11-én, de. 11-és 12 óra között életemben már másodszor kaptam lehetőséget  arra, hogy a 87. Ünnepi Könyvhéten, Budapest szívében, a Vörösmarty téren, a Líra standján dedikálhassam a Tündérország című 100 oldalas képzőművészeti könyvemet. Hiszen az Ünnepi Könyvhét az  ország legnagyobb és legrégebbi  kulturális és művészeti  fesztiválja, amelyen ténylegesen a magyar kultúra, a magyar irodalom és a művészetek legnagyobb és legszínvonalasabb országos seregszemléje zajlik évente visszatérően. Többen megjegyezték, hogy az Ünnepi Könyvhét 87. éves történetében -József Attila és Dzsida Jenő mellett- én  voltam 17 évesen minden idők  legfiatalabb olyan alkotója, aki a széles nyilvánosság előtt -már másodszor- mutathatta be az érdeklődőknek a kiadványát, és hivatalosan is dedikálhatta azt.
A színes kiadványom  megrendelhető 2500 Ft plusz postaköltség alapáron a 06-30-654-1440-es telefonszámon.- Vollein Ferenc