Németh János, a Kossuth-és Munkácsi-díjas keramikusművész, Zalaegerszeg MJV díszpolgára is megtisztelte a jelenlétével és köszöntőjével -nagy-nagy örömömre-a színes képkatalógusomnak első zalaegerszegi bemutatóját, amelyre 2014 április 15-én került sor Zalaegerszegen, a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár József Attila Városi Tagkönyvtárának olvasótermében. A második, A színek bűvöletében című 72 oldalas, színes képkatalógusomnak a bemutatójakor szép számú, mintegy 80 érdeklődő gyűlt össze, s a rendezvényen megjelent Németh János mellett még Péntek Imre József Attila-és Radnóti-díjas költő, a Pannon Tükör főszerkesztője, Szemes Péter esztéta, a Pannon Tükör főszerkesztő-helyettese, Karner László festőművész, művészpedagógus, művésztanárom, a Landorhegyi Iskola és a Városi Középiskolai Kollégium vezetése és diákjai, valamint Magyar Hajnalka, a Zalai Hírlap és Bánfi Katalin, a Zalaegerszeg című újság munkatársai is.
A könyvbemutatót a zalaegerszegi Pálóczi Horváth Ádám Alapfokú Művészetoktatási Intézmény növendékei,Fores Alexandra, Tóth Réka és Szabó Rebeka fúvósok színesítették zenei betétjeikkel Krisztánovics Vera művésztanár irányításával.
A megjelenteket és jómagamat Németh János keramikusművész az alábbi szavakkal köszöntötte: " Szeretettel köszöntöm Önöket, a művészt, az édesapját és mindazokat, akik eljöttek a könyvbemutatóra. Furcsa, különös helyzetben vagyok: eszembe jutnak gyermekkorom emlékei, az első próbálkozások, az első gyurkálások az agyagba. Ugyan én is rajzolgattam, de inkább agyagba foglaltam a dolgaimat, és sok-sok dolog idézi fel ezt az emléket, ugyanúgy, mint ez a könyv, amit itt látok, amelyet itt forgatok most a kezemben. Én először azt gondoltam, hogy Vollein Ferike valami naiv gyermekrajzokat csinál, később azonban kiderült más is: az, hogy ezek mögött a gyerekes rajzok mögött nagyon sok olyan érték rejlik, amelyek a későbbiekben ígéretes utat mutatnak. Minek mondjam ezeket a rajzokat? Naivnak? Primitívnek? Gyerekesnek? Nem tudom elmondani, nem tudom eldönteni. Lehet, hogy egyik-másik lenéző, másokat ugyan helyretettek egyesek, egyes művészek. Is, is.De benne rejlik egy olyan gyermeki lélek, egy olyan tiszta lélek, amely a saját gondolatait vetíti papírra, festi meg, s az egész kép együtt szólal meg, és ez egyszerre megállítja a nézőt.
Ha azt mondom, naiv művészet, ne gondolják azt, hogy ez lealázó! Ha azt mondom, primitív, ne vegyék úgy, hogy lekicsinyítő! Ahogy forgatom ezt a könyvem, elmondok egy történetet, nagyon rövid: Picasso a századfordulón a tengerparton Maurice de Vlaminck-kal hazatérve megállt egy vendéglőben, ahol csodálatos szobrokat látott, és megkérdezte, hogyan kerültek azok oda.Mondja a tulajdonos, ezeket Afrikából hozták. Utána megvásárolta Vlaminck ezeket a szobrokat, akinek először Matisse,-majd mit tesz Isten-a következő pár nap múlva maga Picasso lett a vendége. Pícassot ott megint rabul ejtették ezek a munkák, az afrikai primitívek, akiket lealázólag emlegettek korábban. Egyszerűen nem tudott tőlük gondolatban szabadulni, Ő is vásárolt azokból a munkákból, elvitte őket haza, és ekkor készültek az első olyan képei, amelyeknek alkotása során felhasználta azoknak a szellemileg tiszta, formai világát. Azóta nem lealázóan emlegetik és kezelik a művészek azt, ha azt mondjuk primitív vagy naiv. Ezek mögött a képek mögött nagyon sok tisztaság, nagy lélek, nagyon sok igazság rejlik. Ez a művészet nem világmegváltó, hanem nagyon igaz, naiv művészet, amely az ember lelkéből fakad. Ezt érzékelem ezekben a munkákban, ebben a könyvben, amelyet most itt lapozgatok.De ugyanakkor féltem is ezt az embert és óvom attól, nehogy egy olyan hullámba, allűrbe, divatba keveredjen, ami árt az ő művészetének.
Ilyen is maradjon ez a tiszta lélek, mint amilyen most, és úgy szólaljanak meg a munkái, hogy bármit letesz az asztalra, az ő legyen. Ez a legfontosabb a művészetben!"
Németh János szívhez szóló köszöntője engem nagyon megfogott, hiszen egyrészt egy rendkívüli ember őszinte, hozzám intézett gondolatait hallhattam és hallhattuk.Másrészt nagyon fontos művészi útravalót is kaptam tőle kis beszéde által, hiszen a helyi és az országos művészvilág egyik legtekintélyesebb személyiségének, egy akadémikusnak a tanácsit tartalmazták az elmondottak. Ezért itt most rendkívül fontosnak tartom a felvezető szöveghű, tehát a szó szerinti közlését. Az ilyen -számomra rendkívül lényeges- gondolatokat nem szerencsés dolog ugyanis szövegkörnyezetükből kiragadva, áthangszerelve "szabadon tolmácsolni" bárki felé is, hiszen ez akár "félrehallásokra" is adhat alkalmat.
A szakmai köszöntő és felvezető után Péntek Imre és Szemes Péter mutatták be részletesen a kiadványomat, majd végül én is köszöntöttem e megjelenteket, s utána az alábbi gondolataimat osztottam meg a közönséggel:
Tisztelt Közönség!
Sok szeretettel köszöntöm A színek bűvöletében című összegző, színes képzőművészeti kiadványom zalaegerszegi bemutatóján a megjelenteket.Úgy gondolom, néhány gondolat erejéig felvázolom most a művészetről vallott legfontosabb elképzeléseimet, Engem ugyanis valóban elbűvölnek a színek, amikor alakítom, formálom és felhordom azokat a vászonra.
A festészet, a művészet számomra soha nem egyszerű időtöltést, hanem igazi felfedezést, a világ újjáalkotását jelenti a színeken és a formákon keresztül. Tudom, így "nagy gyermekként", már kamaszként egészen másként látom a világot, mint az ún. felnőtt, hivatásos művészek, de ez így is van rendjén. A művészetet felfoghatjuk egyfajta játékként is, és ebben a játékban az én korosztályom miért ne lehetne annyira jó, akár a felnőttek. Mi ebben a játékban találjuk meg igazán önmagunkat, s ez miért ne lehetne művészi játék? A hazai és a nemzetközi képzőművészeti életben hány és hány alkotó próbált és próbál meg visszanyúlni korábbi gyermeki énjéhez ábrázolás-és kifejezésmódjában, világlátásában!
Mert bizony az is előfordul, hogy közismert alkotók gyermekrajzokról, gyermekfestők motívumairól koppintják alkotásaik témáit, motívumait a "művészi szabadság" és "útkeresés" jegyében. Azonban egészen más így felnőttként gyermeket imitálni- amelyet én szánalmasnak és nevetségesnek is tartok- s megint egészen más gyermekként művészi alkotásokat létrehozni.A művészi technikát, az ábrázolásmód fortélyait természetesen mindenkinek meg kell tanulnia, aki labdába akar rúgni ezen a pályán, s ez a tanulás az életünk végéig tart.
Nekem a színek varázslatos világa az igazi otthonom. A színekkel és a formákkal bármit ki lehet fejezni, hiszen a színeknek és az árnyalataiknak önmagukon túlmutató jelentésük van. Persze a színek nem önmagukban, hanem egymásra hatásukban, kontrasztjaikban közvetítik a jelentésüket felénk. A Balaton nekem hol kékes, zöldes és lilás, máskor meg sárgás, narancsos és szürkés.Egészen más arcát mutatja este, reggel és mást a tűző napsütésben, mást örömömben, mást bánatomban, mást tavasszal, ősszel és nyáron és mást a télben. Itt és most két frissen készült festményem is látható, ezért ezek mát nem szerepelhettek a kiadványomban. Az egyiken-A tihanyi ezüsthíd fényorgonákkal címűben- a sötétkékes színűek dominálnak meg a sárgás- narancsos-ezüstösek, hiszen velük a tűnődést, a nyugalmat szerettem volna kifejezni. A másikon-A balatoni naplemente családdal címűben- már a harsány színek, uralkodnak, hiszen az aranyhíd kifejezetten felerősíti a színek összhatását és kisugárzását. Én soha nem azt fogom kifejezni festményeimmel, amit egy színes fényképezőgéppel lehet rögzíteni, hanem azt, ahogy legbelül érzékelem a színeken keresztül a világot.
Most azonban rátérek zárásként egy másik problémára is. Egykori méltatóm, Weiner Sennyey Tibor író és költő mát utalt erre az Irodalmi Jelen hasábjain, amikor azt írta a négy éve megjelent esszéjében: "remélem, Ferencet nem csak mérgezik, hanem tanítják is majd." Rájöttem lassacskán hogy ezen a pályán nem csak önzetlen segítők, mentorok és segítőkész művésztanárok léteznek, hanem gonosz és irigy ellendrukkerek is tevékenykednek a színfalak mögé bújva, elrejtve előlünk, előlem a nevüket és arcukat. De az embernek- így 15 évesen is már- felül kell emelkednie ezeknek a sumák "babszemjankóknak" a mesterkedésein, ha újat, ha varázslatosat szeretne létrehozni.Ezért én legbelül mindig egy nagy gyermek fogok maradni, hiszen még sokáig szeretnék játszani az ecsetemmel és ceruzámmal a színekkel és a formákkal.
Kis beszédemet kedves költőm, Babits Mihály soraival fejezném be. Ezeket a sorokat nagyon a szívembe zártam, hiszen Halász Judit tolmácsolásában kora-gyermekkoromtól sokat hallgattam a szobámban elmerengve:
Babits Mihály: A második ének(1927)
" Megmondom a titkát édesem a dalnak,
Önmagát hallgatja, aki dalra hallgat.
Mindenik embernek a lelkében dal van,
És a saját lelkét hallja minden dalban.
És akinek szép a lelkében az ének, Az hallja a mások énekét is szépnek."
