2014. július 20., vasárnap

Vollein Ferenc : Az Apokalipszis lovasai táblaképem és értelmezése

                                                                         
      

    Már több, mint fél évtizede foglalkozom elmélyülten és komolyan a festészettel, a képzőművészettel. Vonyarcvashegyen, ahol lakóhelyem és műtermem is található-rendezhettem 15 évesen a Községháza Tanácstermében a 25-dik önálló tárlatomat A színek bűvöletében címmel. Somogyi Győző, a Salföldön élő világhírű, Kossuth-Munkácsy-és Mednyánszky-díjas festőművész, a Magyar Köztársaság Kiváló művésze  ajánlotta a megnyitón a megjelenteknek a festményeimet nagyívű szakmai ajánlásával és köszöntőjével. A kiállítást Szemes Péter esztéta nyitotta meg, s A színek bűvöletében című második,.válogatott festményeimet tartalmazó képkatalógusomat pedig Péntek Imre József Attila-és Radnóti-díjas költő, művészeti író ajánlotta a közönség figyelmébe.
    Ugyanakkor egyúttal szeretném megköszönni nyilvánosan is annak a több mint több ezer érdeklődőmnek a kiemelt figyelmét, akik az utóbbi két évben látogatták a www.vollein.blogspot.hu web-oldalamat, s megismerhették ezáltal művészi pályafutásomnak minden aktuális történését.
    Ezen a 25-dik jubileumi tárlatomon mutathattam be először nyilvánosan az utóbbi évek egyik legjelentősebb munkáját, az Apokalipszis lovasait. A festményemet mérete, színvilága és témája miatt is meghatározónak tartom eddigi művészi fejlődésemben és pályafutásomban. A 130x170 cm-es méret számomra újfajta művészi kihívást jelentett, hiszen ilyen nagyívű témát szerintem csak ekkora méretekkel lehetett hűen  visszaadni.Másrészt a középkori ikonfestésztet hagyományait követve a kompozíciót most nem vászonra, hanem fatáblára festettem.
    Persze feltehetitek  a kérdést, mint az "okostojások" gyakran, hogy most, 15 évesen miért nem festek inkább cicákat, galambokat  hattyúkat, galambokat, tájképeket és meséket? A válaszom nagyon egyszerű! Egyrészt festettem már hasonló témákat "gyermekművészként" éppen eleget majd fél évtizedig. Másrészt engem most ez  a téma érdekelt igazán. Ennek az ábrázolását tartottam időszerűnek és hitelesnek Ha nyitott szemmel és füllel járunk  a világban, már 15 évesen is észrevesszük az emberek napi pofátlan szószegéseit, gonoszságát, azt  a sok mocskot, a bűnt és a pusztítást, amely naponta körbevesz és elemészt bennünket. Az is lehet, hogy már az utolsó időket éljük, csak nem vesszük észre, mert annyira megszoktuk már a sok gonoszságot magunk körül ? Hiszen történelemből jól megtanultuk, hogy az "értelmes ember" kb, 40-50 ezer éve jelent meg és terjedt el a Földön, s a mai cívilizációnk története is kb, 5-6 ezer évesre tehető. S ebben  a hatalmas időrengetegben a 20. században történő két világégés-amely az emberek tízmillióinak az életét követelte- milyen kicsi időnek is tűnik, s csak számunkra tűnik olyan hosszúnak.Sőt manapság azzal is büszkélkedhetünk, akkorát fejlődtünk "tudományosan", hogy  már  képesek vagyunk önmagunkat is elpusztítani!.Az is lehet, hogy már az utolsó időket éljük? Lehet, hogy az Apokalipszis lovasai már régen itt száguldoznak körülöttünk, csak nem vesszük és vettük őket észre? Hiszen az első világháború éppen 100 éve tört ki!
   Az Apokalipszis szó jelentése az utolsó idők jelenéseit, történéseit fejezi ki. A félelmetes lovasok az Újszövetségben, János Jelenéseinek  a Könyvében bukkannak fel az utolsó idők hírnökeiként.A Bárány, tehát Jézus az Úr jelenlétében töri fel a pecséteket egymás után, s a négy lovas az első négy pecsét feltörése után bukkan fel közvetlenül .Tehát János, a próféta a pecsétek feltörése után jelképesen láttatja az Isten terveit a világgal. Az első pecsét feltörése után a fehér lovas jelenik meg kezében íjjal, s fejére a kéz koronát helyez. Egyes értelmezések szerint az első látomás az evangéliumoknak a győzelmét, diadalát jelenti  az apostoli időktől  a világ végéig. Másrészt jelentheti az Antikrisztus alakját és uralmát is. Ábrázolásomban egyik lehetőséget sem zártam ki, hiszen  az öltözet, a ruha és a ló is fehér, de az íj a kézben szerintem nem a békés evangéliumi üzenetekre utal. Másrészt a korona egyértelműen a földi hatalom jelképe, amely a mindenkori  egyházak történelmének szerves része volt.
    A másodikként a vörös lovas bukkan fel, kezében hosszú karddal.Ó egyértelműen a háború, a pusztítás hírnöke: a vörös szó szerintem nem nem pusztán  a lóra, hanem  a lovasára, öltözékére is vonatkozik, s egyértelműen  a vérre utal, amely itt az öldöklés jelképe, ábrázolásomban is ezt próbáltam visszaadni.
    A harmadik lovas a fekete lovas, kezében mérleggel, amely a háborúkat követő éhínséges időket tárja elénk, amelyekben az emberek tömegesen nélkülöznek és halnak éhen. A fekete szó itt a halált és a pusztulást sugallja, egyértelműen  az isteni csapásokat fejezi ki. A fekete kifejezés értelmezésem szerint a lovas ruházatára, megjelenésére is utalhat, ezért fekete a köpenye. A mérleg szerintem azonban azt is kifejezi,  hogy az utolsó ítéletkor mindenki megmérettetik jó-és rossz cselekedeteivel egyetemben.
   A negyedik, az utolsó lovas színe fakó, s neve  halál, ő az, aki hatalmat kapott a Föld negyedrésze felett. Én ezt a lovast hatalmas szárnyakkal ábrázoltam, amely túlvilági hatalmát és erejét fejezi ki s azt is, hogy sokszor észrevétlenül lopakodik az emberek közé, tehát felénk.A kezében lévő véres kasza és a sárgás csontváz-formája is az utolsó idők tömeges halál-látomását kívánja kifejezni. Hát igen! Ez az utolsó három lovas nem barátkozni jött közénk! Isten ismétlődő, büntető hatalmával komoly figyelmeztetést küldenek szét a bűnökbe süllyedt emberiség felé.
    Persze a téma újfajta szín-és kontraszt-kompozíciót is igényelt: ezért sötétítettem le az égboltot az alkotás bal -és jobb felső sarkán, hiszen ezáltal kiemeli a két szélső lovas világos alakját. Csak a középső háttér domborzata a valóságos háttér, az alsó szegély és a felső égbolt a túlvilág, a látomás világa. Itt alkalmaztam először a sárga-vörös, a sárga-nedvzöld-sötétkék szín-kontrasztokat.
    Sok Apokalipszis lovasai témájú alkotást tanulmányoztam a vázlatom megkezdése előtt, de meglátásom szerint a legtöbben félreértelmezték János Jelenéseit, hiszen szinte mindenhol a vágtató lovasokkal találkozhatunk. Én ifjú művészként elhiszem, hogy így látványosabbak lettek a korábbi hasonló témájú festmények, de ha a hitelesség kedvéért alaposabban átolvassuk az Újszövetség ide vonatkozó részét, akkor csak  a második lovas felbukkanásakor szerepel  a "vágtat elő" kifejezés.A másik háromnál a "pillantottam" és a "láttam" statikusságot árasztó szóval találkozhatunk, s egyébként is nagyon nehéz lenne egy vágtató  lovasnak koronát nyújtani át, illetve igen  nagy nehézséget okozna fekete lovasként a vágtató lovon mérleggel  gabonát és árpát méricskélni.Ezért én a hitelesség kedvéért a  16, századi mozgásában visszafogott, nagyszerű  Dürer Apokalipszis-ábrázolásmódhoz tértem vissza. A bibliai témáknál  mindig a pontos szövegértelmezést tartom az egyik  legfontosabb feladatnak. Ezért szerintem a látványnál,  modern kor látásmódjának való megfelelési kényszernél  mindig fontosabb a hitelesség! S a statikus  látvány erejét ugyanúgy ki lehet fejezni a színek dinamikájával,mint a lovasok száguldó  mozgásával. A munkámmal ezt a törekvésemet próbáltam meg visszaadni.
     Ugyanakkor én most úgy gondolom, (s nem egészen véletlenül)-  hogy az I. világháború kitörésének 100-dik évfordulójakor- még  a legelfogultabb műelemző  sem találhatna aktuálisabb korhűbb és hitelesebb   illusztrációt  az Apokalipszis lovasainál. Hiszen  (a fehér?), a vörös, a fekete és a fakó lovas  -akkor először  (sajnos) hosszú éveken át--akadálytalanul  pusztíthatott és rombolhatott  az egész világon.Aki nem hiszi, járjon utána!