2012. október 15., hétfő

Vollein Ferenc önálló tárlata a Művészetek Völgye 2012. fesztiválon














  Hosszas előkészítő munka után 2012. július 27-én nyílt meg Vollein Ferenc 14, önálló tárlata a Művészetek Völgye 2012. fesztiválon Kapolcson, a Faluházban, amely a fesztiválközpontban, a rendezvény leglátogatottabb helyén található. Mivel az ország legjelentősebb művészeti-kulturális fesztiváljáról van szó, mindenképpen rendkívüli elismerés azon 13 éves ifjú alkotóművészként részt venni- a fesztivál történetének legfiatalabb kiállítójaként-egyedüli zalaiként.
           A megnyitót Péntek Imre, József Attila-díjas költő, a Pannon Tükör főszerkesztője tartotta, aki nélkülözhetetlen segítséget nyújtott a tárlat művészi arculatának  a kialakításában, annak elrendezésében. A kiállításon lehetett megtekinteni először Ferencnek  Az imádság a halászokért c. nagyobb (80x100 cm ) olaj-vászon kompozícióját.
          A tárlatot a fesztivál idején több ezren látogatták, s a Vendégkönyvben több mint 14 oldalt töltöttek meg a méltató bejegyzések. Vollein Ferenc  a fesztivál ideje alatt a Kaláka-.versudvar rendezvényeit többször is meglátogatta, ahol találkozott több kedves régi ismerősével: Lackfi Jánossal és Gryllus Vilmossal,akiknek már több költeményét és dalát is illusztrálta. Az egyik ilyen találkozás és közös beszélgetés alkalmával Lackfi Jánosnak adományozta az Egy jó szokás c. versének az illusztrációját, amellyel megnyert egy 2010-es országos képzőművészeti alkotópályázatot ,s amely megjelent  a költő egyik kötetében.
          A rendezvény végén a Ferenccel közös képen látható Márta István fesztiváligazgató,továbbá Papp Ervin főszervező külön  is hangsúlyozták a kiállítás egyediségét , nagy sikerét és magas látogatottságát valamint azt,hogy a tárlat hatékonyan színesítette és gazdagította a fesztivál művészeti repertoárját.
          A fesztiválon történő eredményes és sikeres részvétel az ifjú alkotóművész eddigi pályafutásának egyik csúcspontját jelentette és jelenti.



Vollein Ferenc:Imádság a halászokért(2012)
vászon-olaj(80x100cm)

Vollein Ferenc 15-dik,önálló tárlata Tihanyban, a Németh László Közösségi Ház Galériájában


Vollein Ferenc 15-dik,önálló tárlata Tihanyban, a Németh László Közösségi Ház Galériájában






 


       2012. augusztus 19-én nyílt meg Tihanyban , a Németh László Közösségi Ház  Galériájában az ifjú művész 15-dik,jubileumi önálló tárlata „Az idő hullámain”címmel.
       Szükséges kiemelni,hogy a tárlat  az  augusztus 20-i Szent István-napok és a szeptember elején kezdődő Szüreti Fesztivál Tihany Község és a Németh László Közösségi Ház  által finanszírozott hivatalos rendezvénysorozatának a része volt. A tárlat a Bujtor Imre Emlékkiállítást váltotta.
       A megnyitó köszöntőjét a szép számú látogató előtt Dr. Brandt Tibor, Tihany Község Alpolgármestere tartotta, aki kiemelte,hogy a galéria még soha nem fogadta ilyen fiatal alkotóművész tárlatát,de Ferencet megelőzte már a korábbi tárlatai sikereinek a híre. A kiállítás anyagát szemlélve  hangsúlyozta: Tihany  mindig is otthont adott a színvonalas és látogatható művészeti rendezvényeknek,s külön örömmel töltötte el az ,hogy a tárlat több műalkotása is tihanyi témájú és ihletésű( Sajkodi-öböl, Tavaszi sétalovaglás Tihanyban,s a címadó Az idő hullámain)
       A megnyitót Weiner Sennyey Tibor író, költő, publicista,a kortárs magyar irodalom ifjú nemzedékének reprezentánsa,Ferenc egyik felfedezője,művészetének kiemelt tisztelője tartotta. Az ifjú alkotó méltatása mellett Tibor szemelvényeket ragadott ki költészetéből a közös élményforrás,a színek és a formák éltető erejének a hangsúlyozása mellett, s részleteket olvasott fel az Élet és Irodalomban megjelent Hálótartók c. novellájából. Az utóbbi érdekessége,hogy egy közös élményforrásból, a vonyarcvashegyi Szent Mihály –dombon tavaly tett közös látogatás élményéből született,csakúgy,mint Az imádság  a halászokért c.,a tárlaton is látható festmény.A felolvasás A zsennyei gézengúz c.verssel folytatódott,amelyről köztudott,hogy a róla készített versillusztáció Japánban, a 34.Toyama Megyei Nemzetközi Művészeti és Kulturális Fesztivál egyik díjnyertes és győztes alkotása lett,és a Japán Gyermekművészeti Múzeumban került végleges elhelyezésre. Itt lehetett először megtekinteni a Szent Ferenc az állatoknak prédikál c. 80x100cm-es olaj-vászon festményét. A tárlat Tihany Község rendkívül kedves gesztusával zárult, hiszen apró ajándékokkal kedveskedtek az ifjú alkotónak és a költőnek is.
     A tárlatról külön megemlékezett a Zalai Hírlap és egy,a Ferenccel készített riport keretében a keszthelyi Helikon Rádió is.  Tihanyban otthon érezte magát,hiszen rengeteg személyes élmény fűzi ehhez a tájhoz.Az sem véletlen,hogy kifejezetten tihanyi ihletésű a címadó festmény,Az idő hullámain,hiszen a képen felbukkanó portrék(I.András,Anasztázia királynő,Sobri Jóska és Répa Rozi,a katonák,halászok,sellők stb.) mind szorosan kötődnek Tihany történelméhez. Például az ifjú alkotó többször megtekintette a Tihany-Sajkodon található Sobri József-barlangot, ahol a néphagyomány szerint a híres betyárvezér bujkált a társaival, s ahonnét csodálatos panoráma nyílik az Aszófői-öbölre.Ezt a páratlan kilátást egy tájkép is(Viharra készülődve,Tihany-Sajkodi-öböl) megörökíti. Persze nem véletlen a sok balatoni ihletésű alkotás.Hiszen balatonfüredi származású, országosan is elismert művészről van szó,aki(eddigi) életének a felét Veszprém megyében,Balatonfüreden és Csopakon élte le, s akinek művészete szorosan kötődik a tájhoz, s nem utolsósorban ő az, akit a kortárs magyar irodalom több reprezentánsa is mentorál.
    Emlékezetes marad és maradt a 15.önálló kiállítás a csodálatos kiállítói környezet , annak egyértelmű sikere és kiemelt látogatottsága okán is.
    A rendezvénynek méltó otthont adó tihanyi közösség, a sok száz tárlatlátogató  büszke Ferencre, a 13 éves korában nyújtott művészeti teljesítményére,csakúgy ,mint azok a tihanyi általános iskolások,akik közül rengetegen megnézték és megcsodálták kortársuk kiállítását. 



Vollein Ferenc alkotó a japán fesztivál győztesének járó oklevéllel

Vollein Ferenc:A zsennyei gézengúz(Weiner Zsennyey Tibor versének az illusztrációja)
a Japán Gyermekművészeti Múzeumban, Toyamában került végleges elhelyezésre, a 34. Toyamai Nemzetközi
Művészeti és Kulturális Fesztivál egyik díjnyertes és győztes alkotásaként.

Vollein Ferenc:Szent Ferenc prédikál az állatoknak
vászon-olaj(100x80cm)



2012. október 8., hétfő

Képadományozásom a Kis utcai Óvodában Zalaegerszegen (2012 október)

                         Képadományozásom a Kis utcai Óvodában Zalaegerszegen (2012 október)
 







    Megtörtént  első, nagyobb, nyilvános közszereplésem. 2012.október.5.-én, pénteken délelőtt. Négy festményem  100x80cm-es színes lenyomatát adományoztam a zalaegerszegi Kis utcai Óvoda fenállásának 30. évfordulója és az új szárnyának átadására rendezett nyilvános ünnepségen. A helyszínenen. Gyutai Csaba Zalaegerszeg MJV polgármestere és az óvoda igazgatónőjének köszöntője, valamint az óvodások műsora után Németh Miklós zalaegerszegi grafikusművész, mentor ismertette és méltatta az  eddigi művészi pályafutásomat.Kiemelte, hogy az ifjú művészként, egyedüli zalaiként a képzőművészet-kategóriában már 2-dik éve vagyok kedvezményezettje a MOL Új Európa Alapítvány Tehetségtámogató programjának, és rendkívül rangos helyeken állíthattam ki : Balatonfüred, Kisfaludy Galéria, Keszthely, Balaton Színház Básti terem, Székesfehérvár, Szabadművelődés Háza Kondor Béla terem, Sófok, Kálmán Imre Közösségi Ház Galériája, Csopak Galéria, Gyenesdiás Községháza Galériája, Tihany, Németh László Művelődési Ház Galériája. Külön kiemelte azt is, hogy a Művészetek Völgye 2012. művészeti-kulturális fesztivál  történetének minden idők legfiatalabb alkotóművészeként állíthattam ki a fesztiválközpontban, a kapolcsi Faluházban -egyedüli zalaiként. A mentor hangsúlyozta, hogy az utóbbi évek során számos hazai és nemzetközi képzőművészeti alkotópályázatot nyertem meg, s a kortárs és a nemzetközi korosztályos képzőművészet kiemelkedő képviselőjévé váltam. Kitért arra is, miszerint képzőművészeti alkotótevékenységemet a kortárs magyar irodalom olyan kiválóságai, mint Péntek Imre és Weiner Sennyey Tibor mentorálják. Ismertette, hogy a négy alkotás színes lenyomata Benczúr Gyula grafikusművész budapesti műhelyében készült, s a MOL-székház Galériájában volt kiálítva 2011.decembere és 2012.februárja között, s a kiállítás után a négy  lenyomatot az alapítvány nekem ajándékozta.
      Az elhangzottak után  hivatalosan is átadtam a népes közönség előtt a négy alkotásomat: a Karácsonyfa-kavalkádot, Csigabigák menetét, A mesélő zalai erdőt és Benedek Elek: A székely asszony és az ördög  című meseillusztrációt.Kifejeztem jókívánságaimat mint az ovisoknak, mint az óvónéniknek is .Utaltam arra , hogy  lélekben mindig egy kis ovis maradok valahol, s figyelmeztettem a felnőtteket, hogy bizony néha nagyon unalmasak is tudnak lenni, ha állandóan mindig mindent meg akarnak tanítani nekünk,  gyermekeknek.Felhívtam az ovisok figyelmét, ismerkedjenek meg a színeknek és a formáknak a csodálatos világával.
    Zárásul hangsúlyoztam, nagy boldogsággal tölti el az, hogy a négy vidám kis alkotásom méltó, állandó otthonra talált a zalaegerszegi Kis utcai Óvodában.Megjegyzem, a festmények átadása a fenti ünnepség hivatalos forgatókönyvének a szerves része volt a népes hallgatóság és a helyi sajtó megjelent képviselői előtt. .Őszintén és szívből adni oda valamit, s ezzel másoknak örömet szerezni, talán ez az egyik legnagyszerűbb dolog a világon, még akkor is, ha még csak 13 éves az ember.
                                                        Az összeállítást 2012 novemberében készítettem (Vollein Ferenc)